 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
|
 |
 |
Elterjedési területének súlypontját a Balkán-félsziget adja, megjelenik Kis-Ázsia északnyugati részén is. A Pannon-medencében az Északkeleti-Kárpátok lábánál találjuk legészakibb előfordulását, másik északi elterjedési határát a Kárpát-medencében maga a Balaton adja..
Magyarországi előfordulása: Elsősorban Somogy, Tolna és Baranya megyék gyertyános-tölgyeseiben találkozhatunk vele, de megtalálható bükköseinkben is. különösen szép megjelenését figyelhetjük meg a Zselicség ezüst hársas bükköseiben. (A Zselicben ezüsthárs tanösvény is található.) Belső-Somogyban, a Dráva-síkon és Tengelicen ritkább, Külső-Somogyban, a Zselicben, a Mecsekben, a Villányi-hegységben, valamint a Tolnai- és Baranyai-dombvidéken gyakoribb. Szórványosan a Nyírségben is előfordul.
A atlantikusnak is nevezett tölgy kor nagyjából i.e. 5500-tól i.e. 2500-ig (különböző szempontú vizsgálatok szerint i.e. 2000-ig, illetve 3000-ig) tartott; a közép-európai történelemben ez nagyjából a neolitikum (csiszoltkő-kor).
Az éghajlat némileg csapadékosabbra fordult, de a mainál melegebb maradt. A Kárpát-medencébe föltehetőleg délről és nyugatról szubmediterrán és szubatlanti-szubmediterrán fajok érkeztek.
Hegy- és dombvidékeinket melegkedvelő üde tölgyesek borították el szubmediterrán aljnövényzettel. A szubmediterrán hatás erősödésével párhuzamosan az Alföldön a klimatikus sztyeppet fokozatosan az erdős sztyepp (klimatikus erdőssztyepp) váltotta fel. Ez a molyhos tölgy, a cser és az ezüsthárs bevándorlásának korszaka.
Magas termetű (25-35 m), szabályos alakú fa. Koronája fiatalon kúp alakú. Koronája nem hajlamos a „szétesésre", fő ágai sugárirányban, szabályosan nőnek.
A törzse egyenes, a kérge sima, zöldesszürke, idősebb korában finom repedések tarkítják.
Ágai egyenletesen veszik körül a sudarat; fiatalon meredeken felfelé tartanak.
Vesszőjét és lekerekített csúcsú, tojásdad, zöld rügyeit ezüstös pikkelyszőrök borítják: ez a a dús, fehér szőrzet különösen a fiatal hajtásokon feltűnő, ekkor látszik legjobban a hajtás cikkcakkos, vagy zegzugos növekedése is.
A levelek tojásdadok vagy kerekek, szélesek, a levél vállrésze szíves. A faj nevét a levélfonákok ezüstösfehér csillagszőreiről kapta, amelyeknek köszönhetően a fonákrész a levélnyélhez hasonlóan molyhos, a szélben mozogva különleges villogó játékukat figyelhetjük meg. A levél színe középzöld. Nagy nyári forróságban az ezüst hárs levelei élükkel fordulnak a nap felé. Őszi lombja aranysárga.
Virágzata bogernyős, murvalevele ezüstösfehér, a portokok világossárgák. Illata erős, de nem ez a faj a legjobb mézelő a hársak közül. Az álernyők 6-10 virágúak, a porzók száma 50-75. Július elején nyílik. Az ezüst hárs virága nem alkalmas teának
Termése toktermés, 6-8 mm nagyságú, fásodó falú, amely kívülről bordákat, bibircseket is viselhet. Szeptemberben érik
Gyors növekedésű. tuskóról és gyökérről jól sarjadzik. Nem ér el magas kort. A 100 évnél idősebb egyedek ritkák.
Fiatalon még árnyéktűrő, később azonban határozottan fényigényes. a tölgyes és bükkös társulásokban csak akkor maradhat meg tartósan, ha sikerül a felső szintbe kerülnie.
Kiválóan faragható, fájából jó minőségű orvosi szenet is előállítanak.
Erdőn kívüli fásításokra alkalmas, szabályos alakjával, ezüstös lombozatával igen mutatós.
Minőségbiztosított szervezet.
