|
|
Taggyűlés 2011. Az idei évben rendhagyó módon szerveztük meg a taggyűlésünket, április 2-án szombat délután az NLB! Klubban. Az elnökségi beszámoló interaktív volt, kiállításokkal, beszélgetős helyszínekkel. A résztvevők feladatlapot kaptak, aminek kitöltése közben megismerték az egyesület elmúlt évi munkáját és a legügyesebbek értékes ajándékot is nyerhettek.
Mielőtt megtörtént volna a sorsolás még „kemény" munka várt a résztvevőkre. Néhány pontban módosítás történt az szmsz-ünkben, melynek a lényegét kiemeljük: Az Ifjúsági Unió Szekszárd tagjait fényképes igazolvánnyal látja el, mely eddig megegyezett a Magyar Természetbarát Szövetség fényképes igazolványával, a jövőben saját igazolványt tervezünk, melyek április végéig el is készülhetnek. Ehhez szükségünk lenne igazolványképeitek frissítésére (aki fiatalabbnak szeretne látszani, annak természetesen a tagnyilvántartásunkban levő fényképét is fel tudjuk használni. MTSZ fényképes igazolvánnyal a jövőben csak azon tagjainkat látjuk el, akik ezt külön igénylik (főként rendszeres túraversenyzők, teljesítménytúrázók esetében van ennek jelentősége, hiszen ti tudjátok a tagsággal járó kedvezményeket igénybe venni). Az MTSZ tagdíj éves összegének 50%-át egyesületünk állja (diákok esetében ez 150 Ft, felnőttek esetében 600 Ft). TURISTAKÁRTYA igénylése esetén a turistakártya és az MTSZ tagdíj tagra eső különbözetét az igénylő tag fizeti meg. Jelentősebb változásról döntött a taggyűlés a kedvezmény és ösztönző rendszerben. Az elnökség ennek kidolgozásakor arra törekedett, hogy egy igazságosabb támogatási rendszer lépjen életbe. Bevetésre kerül a "kedvezménykártya" rendszer. A kedvezményre jogosultság nem változott (önkéntes munka teljesítése, tagdíjhátralék-mentesség). Az elnökség év elején határozza meg a programtámogatásokra fordítható összeget (ez idén 10.000 Ft/ jogosult tag összegben került meghatározásra), így ebben az évben mindenki, aki erre jogosult 10.000 Ft-ot kap jóváírásra, mely idén használható fel programjainkon, de programonként max. 30% kedvezmény erejéig. Ingyenes a részvétel néhány közeli túraprogramon, túraversenyen, továbbá klubprogramjainkon! Megerősítésre került az elnökségi sorrend, így új elnökünk Milán, alelnökünk Gyurka lett (ez hatályba akkor lép, mikor megkapjuk a bíróságtól a végzést). Wittinger Ági lemondott FEB tagságáról, helyette Farkas Peti került megválasztásra. Sor került önkénteseink jutalmazására is: Topán László, Dörnyei Ágnes, Bakáné Balogh Beáta, Balogh Anikó, Pék Patrik, Farkas Norbert, Pesti Kitti, Farkas András, Jilling Mónika, Ignácz Kende, Brassnyó Levente, Bogdán Márton, Farkas Péter, Szabó Gábor, Baka Barnabás, Baka Ferenc, Losonczy Imre, Losonczyné Csuprik Erika munkáját oklevéllel és emblémázott pendrive-val jutalmazta az elnök, alalenök, FEB-elnök trió. A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség is jutalmazta néhány önkéntesünket, akik közül nem tudott mindenki részt venni a szövetség közgyűlésén, így ők most kapták meg jutalmukat: Ági és Laci faragott túrabotot kaptak a TEGYOT-TEDOT, Sötétvölgy tájfutó térkép és Kadarka Kupa kapcsán végzett munkájukért. Farkas Peti pedig könyvjutalomban részesült TEGYOT-TEDOT és VISM szervezése kapcsán. (a közgyűlésen Patrik könyvjutalmat, Anita túrabotot vehetett át).
Milán egy szép virággal köszönte meg Györgyinek az elmúlt egy évben végzett munkáját. Ági. Milán és Gyula felajánlásának köszönhetően sok-sok ajándékcsomagot tudtunk kisorsolni, azok között, akik csaknem hibátlanul töltötték ki az IFU-TUDÓS totót. | Felajánló | Nyeremény | Nyertes | | Ifjúsági Unió Szekszárd | wellness hétvége | Dömötör Dóra | | Ifjúsági Unió Szekszárd | könyv | Pap Viktória | | Ifjúsági Unió Szekszárd | torta | Farkas András | | Wittinger Ágnes | fogászati kezelés és termékek | Dörnyei Ágnes | | Majkut Milán | pálinka | Farkas Norbert | | Györfi Gyula | túra evőeszköz készlet | Kutasi Péter | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Ürmös Melinda | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Baka Zsombor | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Pesti Kitti | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Szabó Gábor | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Pék Patrik | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Baka Barnabás | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Bakáné Balogh Beáta | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Haár Márta | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Farkas Péter | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Wittinger Ágnes | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Pék Attila | | Wittinger Ágnes | kozmetikai termékek | Farkas-Mikola Edit |
Gratulálunk a nyerteseknek! Nem utolsósorban köszönet Ignácz Gyurkának és unokatestvérének Lacinak a finom bográcsos vacsoráért, Fecónak a technikai felszerelésért.
További fényképeket a fotóalbumban találtok! Közhasznúsági jelentés
|
 |