Bemutatkozás
“My goal as an educator is that every afternoon, kids are chomping at the bit to come back tomorrow”.

Dél-Dunántúl meghatározó civil szervezeteként arra törekszünk, hogy régiónkban értéknek, minőségi életnek számítson a természettel, környezettel való összhangban élés, a közösséghez tartozás, a közérdekért való tenni akarás. Egyesületünk küldetésének tekinti a sport, az egészséges életmód és a kultúra értékeinek közvetítését és a civil szektor fejlesztését.

Egyesületünk egy baráti társaságból született 1990-ben, aminek tevékenysége kezdetben a közös társasági programok szervezése, természetjárás és utazás volt. Azóta számos sikeres eseményt és pályázati programot tudhatunk magunk mögött: többek között 5 éven keresztül szerveztük a Gemenci Nagydíjat, 1999-óta szervezzük az ország egyik legjobb teljesítménytúráját a Bartinát, komoly eredményeket tudhatunk magunkénak a fiatalok mozgósításában, és aktív támaszai vagyunk a hazai természetjáró mozgalomnak.

Irodánk munkatársait rendkívül nagyszámú és elhivatott önkéntes tábor támogatja és segíti, hogy programjaink minél színvonalasabban valósuljanak meg.

Tevékenységeinket négy pillér alá tudjuk besorolni:

I. Egészséges életmód
Principal

Célul tűztük ki a testi-, lelki- és szociális egészség fejlesztését, valamint a betegségmegelőzést. Egész évben szervezünk bárki számára elérhető gyalogos, vízi-, kerékpáros- és magashegyi túrákat, országjáró kirándulásokat, gyógynövény foglalkozásokat, valamint honismereti programokat. A térség turisztikai fejlesztéséből is kivesszük a részünket: létre hoztuk a Kadarka turista utat, amely mentén információs táblákat helyeztünk el, tájfutó térképet adunk ki, borvidék útlevelet készítettünk, és turistaházakat működtetünk.

II. Környezettudatosság
Principal

Egyesületünk alappillére a környezettudatosság. Zöld gondolkodásunk kiteljesedése a 2009. óta működő „Ne légy birka! program, melynek keretében számos fogyasztási szokásokat alakító és környezettudatos programot valósítunk meg, többek között vetélkedősorozatokat szervezünk a közép- és általános iskolák diákjainak. Mai napig szívesen járunk iskolákba előadásokat, tréningeket, csapatépítő programokat tartani.

Fontosnak tartjuk a lokalitást erősítő programokat, akciókat. 2008-ban zászlónkra tűztük a helyi termékek és szolgáltatások népszerűsítését. Ennek eredménye számos Helyi Termék Piac és Vásár szervezésén túl a 2012-ben kiadott Helyi Termék Zsebkalauz, amit 2015-ben már másodszor adtunk ki.

2014-ben három szervezettel karöltve (Rotary Club, CivilSegéd Alpaítvány, Tolna Megyei Természetbarát Szövetség) felújítottuk a Remete-csurgót, amivel egy új közösségi teret teremtettünk Szekszárd lakosainak.

III. Társadalmi felelősségvállalás
Principal

Régóta törekedtünk arra, hogy az önkéntességet segítő szolgáltatásokat fejlesszük, ezért 2012-ben létrehoztuk az Önkéntes Pontot. Ezzel célunk egy olyan információs hálózat megteremtése és működtetése, ahol a diákok (és önkéntes munkát vállalók) könnyen megtalálhatják a nekik tetsző tevékenységet és fogadószervezeteket, valamint információhoz juthatnak a foglalkoztatás adminisztratív teendőiről és szabályairól.

Különös figyelmet fordítunk a gyermek- és ifjúsági programjainkra, amikkel részt vállalunk a civil szervezeti utánpótlás nevelésben illetve hozzájárulunk a fiatalok hasznos és értékes időtöltéséhez. Irodánk mellett ifjúsági klubot működtetünk, amit a fiatalság tölt meg élettel. Számos programot, kalandtábort és tréninget szervezünk, sőt! Azon túl, hogy rendszeres résztvevői vagyunk a Természetjáró Gyermekek és Diákok Országos Találkozójának, 2010-ben nagy sikerrel meg is rendeztük azt.

IV. Kisközösségek fejlesztése
Principal

Már a kezdetektől indíttatást éreztünk arra, hogy a kisközösségek támogatásában oroszlánrészt vállaljunk. Megalakulásunkkor még csak elvi szinten foglalkoztunk a gondolattal, aztán vezetőink, tagjaink, önkénteseink tudásának és tapasztalatának köszönhetően egyre inkább a gyakorlati segítségnyújtás felé vettük az irányt. 2004-ben indítottuk útjára a kifejezetten a civil szféra támogatását, megerősítését, fejlesztését célul kitűző Civil SzámAdó Szolgálat-ot, amelynek főbb tevékenységei: teljes körű non-profit számviteli, adózási és ügyviteli szolgáltatások, ingyenes tanácsadás, CivilSegéd programok, komplex szervezetfejlesztés. Egyik mottónk a „tökéletességre való törekvés”, jelenleg ennek szellemében alakítjuk Szolgálatunk életét.